Székházgondok vannak Temesváron, ismertette nehézségeiket Radó János, az RMDSZ Temes megyei ügyvezető titkára. A törvényszék elutasította kérésüket, hogy az RMDSZ visszakapja a Magyar Házat, amelyet 1929-30-ban a bánsági magyarok saját erejükből építettek. Az épületet 1948-ban államosították. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./
1996. július 13.
Radó János 1991-94 között a Temes megyei RMDSZ ügyvezető titkára volt, majd 1995-96-ban a Polgári Szövetség megyei szervezetének alelnöke, jún. 2-a óta a Temes megyei önkormányzat tagja, konvenciós tanácsosként. Úgy látta, hogy az RMDSZ-nek nincs szüksége rá. Radó János a Nemzeti Liberális Párt tagjaként került be a tanácsba. Magyarként továbbra is kötelességének érzi a magyarság ügyét képviselni, együttműködik az RMDSZ-tanácsosokkal, de nem politikai kérdésekben, kizárólag érdekvédelmi szinten. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 13-14./
2000. október 27.
Temesváron felavatták a fogolytábor áldozatainak emlékművét. Az ünnepségen jelen volt Temes és Csongrád megyék hivatalos küldöttsége, továbbá megjelentek az egyházak képviselői, az RMDSZ megyei és városi tanácsosai, a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség és a volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének néhány tagja, és a fogolytábor túlélőinek egy csoportja. Megnyitó beszédében Ilie Sarbu, a Temes Megyei Tanács elnöke elismerőleg szólt a közös - román, magyar, német - összefogásról, amely lehetővé tette, hogy a jeltelen tömegsírban nyugvó sok ezer áldozatnak mostantól emlékműve legyen. Neumann Ernő temesvári főrabbi magyarul és románul összegezte a mérhetetlen szenvedést, amely a fogolytáborban raboskodó férfiakat tizedelte. A katolikus egyház nevében Böcskei László általános helynök beszélt. Radó János, a műemlék felállításának kezdeményezője felvázolta a fogolytábor történetét. A tábort a németek kezdték építeni, és 1940-ben szerb hadifoglyok voltak első lakói. 1941 után orosz foglyokkal telepítették be, majd 1944 őszétől zömmel magyar - de több száz észak-erdélyi román nemzetiségű is volt köztük - hadifoglyok zsúfolódtak benne. A tízezer főre tervezett táborban olykor 30-35 ezren raboskodtak egyszerre. A túlzsúfoltság, a rossz táplálkozás és az egészségügyi feltételek teljes hiánya miatt 1945 tavaszán kitört tífuszjárványnak nyolcezren estek áldozatul, többségben (mintegy hétezren) magyar honvédek. /Sipos János: Mementó az Aradi úton. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 27./
2001. augusztus 25.
A rendszerváltozás óta eltelt évtizedben sikerült néhány történelmi emlékhelyet helyreállítani, felújítani, sőt, újakat is létrehozni. Ilyen a második világháború végén működött temesvári hadifogolytábor helyén állított emlékmű is: többszáz, talán több ezer magyar honvéd került itt jeltelen tömegsírba. A hatóságok sokáig megkérdőjelezték a temesvári láger létezését, azonban a még életben levő egykori hadifoglyok, köztük a temesvári Szathmáry Károly vallomása, valamint Radó János ny. tűzoltótiszt levéltári kutatásai egyértelműen bizonyították: Temesvár mellett, Újszentes közelében hadifogolytábor működött, ahol a járványos betegségek számolatlanul szedték áldozataikat. A Temes Megyei Tanács és a Csongrád Megyei Önkormányzat közös erőfeszítése révén sikerült az emlékművet felavatni. - A nagykanizsai Garai József ötvenhat év után, az aug. 20-ai ünnepségek idején jutott el Temesvárra, hogy megkoszorúzza a temesvári hadifogolytábor helyén emelt emlékművet, édesapja feltételezett síremlékét. Azoknak a hadifoglyoknak az elbeszéléséből tud erről, akik élve hazakerültek. /Pataki Zoltán: Kötelességünk emlékműveket állítani. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./
2007. június 8.
Félszáz fős érdi küldöttség keresi fel jövő héten az egykori temesvári szovjet fogolytáborban elhunytak és az elhurcoltak emlékművét. A látogatók többsége olyan személy, aki leszármazottja valamelyik túlélőnek. Temesváron 2000 októberében állítottak emlékművet Radó János kezdeményezésére azoknak, akiket innen szállítottak Focsani-ba, majd a szovjetunióbeli munkatáborokba. 1941 után szovjet foglyokat hoztak, majd 1944 őszétől zömmel magyar hadifoglyok zsúfolódtak benne. A tízezer főre tervezett táborban olykor 30-35 ezren raboskodtak egyszerre. A túlzsúfoltság, a rossz táplálkozás és a higiénia hiánya miatt 1945 tavaszán kitört tífuszjárványnak nyolcezren estek áldozatul, többségben magyarok. /P. L. Zs. : Érdi megemlékezők. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 8./
2007. június 14.
A magyarországi Érdről és Tárnokról közel félszázan rótták le kegyeletüket június 13-án az egykori temesvári fogolytáborban elhunytak, vagy az innen a szovjet lágerekbe hurcoltak emléke előtt. A város peremén, az Aradi úton 2000 őszén felavatott márványkapunál Radó János volt Temes megyei tanácsos, az emlékmű felállításának kezdeményezője fogadta a látogatókat, akik közül hat-nyolc személy a láger foglya volt bő hatvan évvel ezelőtt, a többiek meg édesapjukat vagy valamelyik hozzátartozójukat veszítették el itt. A tábort a németek kezdték építeni, és 1940-ben szerb hadifoglyok voltak az első lakói. 1941 után orosz foglyokkal telepítették be, majd 1944 őszétől zömmel magyarok (köztük rengeteg civil) zsúfolódtak benne. A tízezer főre tervezett táborban olykor kétszer-háromszor annyian raboskodtak, és a rossz körülmények miatt 1945 tavaszán tífuszjárvány tört ki, amelynek nyolcezren estek áldozatul, többségükben magyarok. Radó János szerint az oroszok válogatás nélkül zártak be civileket és katonákat, a legfiatalabb fogoly nyolc-, a legidősebb nyolcvanhárom éves volt. A túlélők közül Krizsek István 82 éves érdi lakos elmondta, hogy őt Bajáról hozták Temesvárra, körülbelül két hónapot töltött itt, és amikor 1945 márciusában kitört a tífuszjárvány, Szibériába deportálták (öt évet töltött munkatáborban). A rendszerváltás után 1945. január 8-át Érd gyásznapjává nyilvánították. Azon a napon Érdről és környékéről körülbelül 4500 személyt deportáltak a szovjetek, köztük nagyon sok fiatalt. Az emlékmű avatásakor négynyelvű felirat hirdette az utókornak, hogy miért állíttatott, a felirat azóta eltűnt. A feliratot márványtáblára fogják cserélni. /(pataky): Visszatértek szenvedéseik helyszínére. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 14./
2009. július 6.
A Temesvárhoz tartozó Újkissoda temetőjében július 5-én felavatták az 1945 elején jeltelen tömegsírban eltemetett második világháborús magyar hadifoglyok síremlékét. A magánadományokból állított obeliszket Szilvágyi Zsolt püspöki helynök szentelte fel. A 116 magyar hadifogoly – közöttük honvédek és internált civilek, katolikusok és reformátusok, magyarok és más nemzetiségűek egyaránt voltak – emlékére Túri László újkissodai plébános és dr. Higyed István ny. tiszteletes mondtak beszédet. A méltó emlékjel állítás egyik kezdeményezője, Túri László hangsúlyozta: a második világégés itt eltemetett áldozatainak hozzátartozói minden bizonnyal nem is tudnak róla, hogy szeretteik hamvai egy temesvári tömegsírban nyugszanak. Szilvágyi Zsolt a katolikus püspöki levéltárban talált néhány adatot a katolikus szertartás szerint Újkissodán eltemetett hadifoglyokról: a fogolytáborban 1945 elején 116 áldozatot szedett a tífusz, akiknek többnyire csak a nevét, életkorát, esetleg származási helyét, édesanyja nevét jegyezték fel. Az emlékjel-állítás fő kezdeményezője és kivitelezője, Radó János elmondta: annak ellenére, hogy tavaly március óta magyar-román kormányközi megállapodás létezik a két ország területén található katonasírok, emlékművek gondozásáról, az egyezmény csak egyoldalúan működik. A magyar területen elhantolt román katonák emlékének megadják a méltó tiszteletet, miközben az újkissodai hadifoglyok síremlékének állítását egy lejjel sem támogatták a hivatalos intézmények, ugyanakkor az újszentesi hadifogoly-tábor 2000-ben állított emlékművét sem gondozzák. Radó János a kilencvenes évek eleje óta azon dolgozik, hogy méltó emlékjeleket állítson a temesvári hadifogolytáborok magyar áldozatainak. /Pataki Zoltán: Felavatták az újkissodai fogolytábor áldozatainak síremlékét. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 6./
